A Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség a korábbi évek hagyományainak megfelelően ebben az évben is megemlékezett a II. világháború légibombázásainak civil áldozatairól. Az idei megemlékezésre a vonatkozó jogszabályok betartásával csak online módon kerülhet sor.
Az emlékművet U. Szegedi Árpád tervezte és Stekly Zsuzsa zománcművész alkotta képekből állították a Légibombázások polgári áldozatai emlékére.
Fontos kiemelni : „A Polgári Védelem és jogelődje a magyar légoltalom egykori munkatársai, hivatásos és önkéntes tagjai ez időszakban szerzett szakmai tapasztalatai beépültek a PV ismeretanyagába. A lakosság kitelepítésének, az óvóhelyi védekezésnek, a lakosság riasztásénak, a romok alól történő mentés elméleti és gyakorlati ismereteinek, a lakosság szükség ellátása és a termelés folyamatos biztosítása megszervezésben szerzett ismeretek jól hasznosulnak az úgynevezett „békeidőszaki katasztrófák” kezelése során is. A polgári veszélyhelyzet kezelés rendszerének készen kell állni választ adni a biztonságot fenyegető valamennyi kihívásra, legyen ez régi, vagy új, békés, vagy fegyveres. A polgári védelem ebben is különbözik más feladatoktól.”
Az emlékmű 1998. május. 8.-i ünnepélyes avatása óta minden év májusának első péntekén immár 23.-ik alkalommal emlékezünk az áldozatokra.
A bombázások polgári áldozatainak emlékére
A repülőgépek I. Világháborúban történt megjelenésével, alkalmazásával világossá vált, hogy legújabb kori történelmünk lehetséges háborúi már nem csak a csatatereken harcoló katonák között zajlanak. A hadviselésnek új fejezete kezdődött a légierők megjelenésével és meghatározó szereplővé válásával. A hadiüzemek, utánpótlási bázisok, útvonalak, vasúti csomópontok támadása révén súlyos életveszélyt jelentenek a hátországban élő polgári lakosságra is.
A Rákóczi híd (volt Lágymányosi híd) pesti hídfőjénél áll egy emlékmű, amit minden év májusában katonai tiszteletadással megkoszorúzunk. Elhelyezzük a megemlékezés virágait, lerójuk kegyeletünket azok előtt a névtelen tíz- és százezrek előtt, akik egy esztelen, őrült ember világuralmi törekvései miatt veszítették életüket. Asszonyok, idős emberek, ártatlan csecsemők, a jövő nemzedékét képviselő gyermekek haltak értelmetlen halált az utcán, az óvóhelyek mélyén, vagy éppen a lakóhelyükön, munkahelyükön. Ők azok a névtelen tömegek, akik nem harcközben, az ellenséggel vívott csatában vesztették életüket, hanem olyan hétköznapi események során, amikor a háziasszony talán éppen ebédet készített gyermekeinek, a gyermekek esetleg az udvaron játszottak, más emberek éppen munkahelyükre igyekeztek, vagy ott dolgoztak. A bombát azonban már kioldották és elindult pusztító útjára, hogy házakat döntsön romba, iskolákat, otthonokat, munkahelyeket taroljon le, nyomort, pusztulást és halottakat hagyva maga mögött. A bombázások szüneteiben a Légoltalom szervezetei és a Légoltalmi Liga –mint társadalmi szervezet- önkéntesei mentették a romok alá szorultakat, látták el a sebesülteket, temették az elhunytakat.
Igen, ilyen volt a háború!
A ma embere – szerencsére – már csak a történelemkönyvből, filmekből szerezhet ismeretet a régmúlt idő eseményeiről, esetleg a még élő idősebb korosztály visszaemlékezéseiből nyerhet képet a szörnyűségekről. Elmondásuk alapján próbálja megérteni milyen érzés volt hallani a sziréna vészjósló rikoltását, a bombák hatalmas robbanásának hangját, látni annak szörnyű pusztítását. Bízunk abban, hogy a mai nemzedék már soha nem fogja éles helyzetben megtapasztalni azt, hogy mit jelent a háború. Nem fogja megszenvedni, megtapasztalni, hogy mit jelent egy világuralomra törő őrült politika háborús következménye.
Az emlékművek általában alakjaikkal is a győzelmet hirdetik. Ez az emlékmű azonban más. Az alkotó szobrászművész torz, kétségbeesett, halálfélelemtől rettegő arcokat ábrázol, ami jelképes megjelenítése annak a borzalomnak, amit a háború pusztítása hordott magában.
Huszonhárom évvel ez előtt a Polgári Védelmi Országos Parancsnokság, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség elnöksége, a Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség a IX. kerület korabeli vezetésével karöltve hozta létre, teremtette meg ezt az emlékművet. Úgy éreztük és érezzük, hogy kezdeményezésünk jó célt szolgált. Az emlékmű a maga egyszerű módján emlékeztet a szörnyűségekre. Lehetővé teszi kegyeletünk lerovását a háború polgári áldozatainak emléke előtt és ébren tartja a ma élők figyelmét, hogy elkerüljék, elkerülhessék az ilyen szörnyűségeket.
Bár hetvenhat éve elcsendesedtek a fegyverek, véget ért a háború, mi mégis minden évben elmegyünk a pesti hídfőhöz, mert őszintén hisszük, hogy amikor elhelyezzük az emlékezés virágait és csendes főhajtással tisztelgünk a több mint félévszázada elhunyt emberek emléke előtt, akkor ismét hitet teszünk a béke megőrzése mellett, hitet teszünk a háború ellen.
Őszintén reméljük, hogy a járványveszély csökkenése jövőre ismét lehetővé teszi a helyszíni személyes megemlékezést, kegyeletünk lerovását.
Sipos András nyá. pv. alezredes
Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség
Koordinációs Alelnök
